A teraszon is lehet zen kert

2026.02.10

Ügyfelem azzal keresett meg, hogy társasházi lakása teraszának sarkaiba szeretne cserepes növényeket.

A felmérés alkalmával sokat beszélgettünk arról, mely növények, illetve milyen stílusú kertek tetszenek nekik. Ezekből állítottam össze egy növény listát, amelyek számára megfelelő a terasz négy évszakos időjárása és ügyfelem tetszését is elnyerhetik.

A beszélgetés során kezdett körvonalazódni egy zen kert ötlete, kaspós növényekkel, sziklákkal és hangulatos, otthonos világítással.

A terasz műfűvel volt burkolva, amit ügyfelem mindenképp szeretett volna megtartani.


A képeken az átalakítás előtti állapotok látszanak.

Miután elkészült a terv, ami tartalmazta, milyen anyagok és növények kerülnének be, a műfű megtartása végett úgy döntöttünk, hogy a kijelölt helyeken kivágjuk, eltávolítjuk és kavicsot szórunk a helyére. Ehhez az ügyfelem jelölte ki a területeket, amelyet teljes mértékben megtartottunk.

Szerencsére a teraszon már adott volt egy kerticsap, így az öntözést is automatizálhattuk.

Miután a kompozíciókat az ügyfél iránymutatásával beállítottuk, már csak pár lépés maradt:
- ki kellett vágni és felszedni a gyepszőnyeget
- beültetni a növényeket a kaspókba
- összeszerelni a csepegtető rendszeret
- az előzetesen jóváhagyott kompozíció alapján elhelyezni mindent
- összerakni a világítást és megfelelően elhelyezni a fényeket
- kiszórni a kavicsot.

Így most már ügyfelem minden nap élvezheti a megálmodott zen kert, ahányszor csak kilép az erkélyre.